ThetaHealing®
Egy kivételes energiagyógyászati módszer
MIT KELL TUDNI A THETAHEALING® TECHNIKÁRÓL?
Ez egy kivételes és rendkívül hatásos energia módszer!
A théta rezgés állapot az elalvás előtti mély
ellazulás állapota. Ebben a tudatállapotban agyunk még képes a tudatos
döntéshozatalra, ám már a tudatalattinkat is elérjük, ahová nem csak az
ötletek, a kreativitás vagy az álmok tartoznak, de a hitrendszerünk és a
félelmeink is.
A ThetaHealing® konzultáció során tudatosan elérjük az úgynevezett théta-állapotot, amelyben hitrendszerünk és félelmeink megváltoztatásával jelentős előrelépést érhetünk el bármilyen életterületünkön jelentkező problémánk megoldásában.
A ThetaHealing egy olyan a tudatalatti blokkokat, meggyőződéseket, hiedelmeket feltáró és meváltoztató módszer, amelyet saját magadon is könnyedén végezhetsz.
A tudatalatti hiedelmek minimum 90 %-ban határozzák meg az életedet.
A cselekedeteink nagy része ezekből fakad, és sajnos nem vagyunk rá éberek, hiszen tudattalanok. Csak akkor tudjuk ezeket megváltoztani, ha felismerjük őket. Amikor rálátunk ezekre a meggyőződésekre, korlátozásokra, fix nézőpotokra, hiedelmekre, mintákra az életünkben, akkor lehetőségünk van meg is váloztatni őket.
A tudattalanban rejlő gondolatokat hozhatjuk magunkkal előző életeinkből, vagy generációs mintaként a családunktól, őseinktől. Ugyanakkor az eddigi életünkben tapasztalt dolgok, események szintén kialakíthatják ezeket.
Miért jelent problémát ez?
Mert számos félreműködést, nehézséget teremtenek az életünkben. A kapcsolatainkban, az egészségünkkel, a pénzügyi helyzetünkben, a családunkban.
Ezek a hiedelmek a keletkezési idejükben abszolút segítőek voltak számunkra. Sokszor nagy veszélytől védtek meg. A tudattalan dolga, hogy mindenkor védelmezzen, és azért is őrzi meg és működteti ezeket a mintákat, mert egyszer-kétszer-akár többször is már megvédtek bennünket, vagy a családtagjainkat valamitől. Bár valamikor volt létjogosultságuk, ma lehet már nincs.
A múlt "tudatosságából" nem tudjuk a jelent működtetni.
A legtöbb ilyen tudattalan védőprogram a jelenben már nem aktuális, nem védemező, sokkal inkább korlátozó.
A ThetaHealing módszer pont abban segíthet, hogy feltárjuk ezeket, rálássunk a problémáink gyökerére, azokra a meggyőződésekre, amelyekből működünk.
A technika segítségével ezeket a lelki sérüléseket meg tudjuk gyógyítani, a gátló hiedelmeket pedig ki tudjuk törölni egészen sejtszintről.
További lényeges hatása a módszernek, hogy olyan érzésekkel ismertethetjük meg a lényünket, a testünket, amelyeket eddig nem tapasztalt, ami számára felemelő, boldogító, örömteli. Ezáltal az elmének "megmutatjuk" hogy más is lehetséges.
A módszer könnyedén megtanulható, mindenki tudja alkalmazni.
Semmiféle előképzettséget nem igényel.
Mindenki képes elsajátítani, és mindenki tudja is használni a saját tudatossági szintjén.
MILYEN PROBLÉMÁK ESETÉN SEGÍTHET A THETAHEALING®?
- párkapcsolati nehézségek, huzamosabb ideje tartó egyedüllét,
- bőséggel, pénzzel kapcsolatos problémák,
- munkahelyi nehézség,
- stresszhelyzetek
- visszatérő negatív élethelyzetek,
- családi problémák,
- félelem érzés,
- "nem vagyok a helyemen" érzés
- és még sok ehhez hasonló nehézség és probléma.
A THETAHEALING® MUNKA KÉT LEGFONTOSABB ELEME
A ThetaHealing® technika a tudatalatti működések, gátló hiedelmek feltárására és megváltoztatására irányuló módszer. Nagyon hatékony, emberek millióin segített eddig. Nemcsak olyan életvezetési problémákban, mint például a pénzügyi helyzetünk, vagy a kapcsolataink, hanem komoly betegségek esetén is.
Mint tudjuk, a lélek állapota határozza meg a test állapotát, ha felkutatjuk a lelki okokat, a testi tünetek is megszűnnek.
A módszer két lényeges alkotóelemből áll.
Az első, hogy egy úgynevezett "ásás" technikával feltárjuk a tudattalanunkban lévő hiedelmeket, programokat, fix nézőpontokat. Ez gondolkodás utján nem végezhető el, mert az agyunk a gondolkodás állapotában nem fér hozzá a tudattalan tartalmához. Az agy théta rezgésszintjén viszont ezek a gondolatok könnyen felismerhetőek. A feltárt hiedelmeket ilyenkor a keletkezési szintjeiről eltávolítjuk.
A módszer második lépése, hogy a tudattalannak megtanítjuk azokat az egészséges viszonyításokat, azokat az érzéseket, lehetőségeket, amelyet nem ismert eddig. Mindezt a Feltétel nélküli Szeretet teréből érkező letöltésekkel végezzük, amely megtanítja, hogy bizonyos érzéseket érezni, átélni, megélni, teljesen biztonságos és lehetséges a kliens számára. Nagyon fontos, hogy ezek mindíg ítéletmentesek legyenek.A letöltéseket szintén a hiedelmek különböző szintjeire is elvégezzük. Ilyenkor történik meg a programok teljes átíródása. Ilyenkor nagyon felszabadultan érezzük magukat, hiszen sokszor évtizedes terhektől szabadulunk meg.
MIK AZOK A TUDATALATTI PROGRAMOK ÉS A GÁTLÓ HITRENDSZEREK?
A ThetaHealingben végzett hitmunka közvetlen hozzáférést biztosít a tudatalatti világához, és annak az eszköze, hogy e téren változás történjen. Az agyunk információkat begyűjtő és azokra választ adó számítógépként működik.
Egy élményre adott válaszunk attól függ, hogy milyen információk állnak az elme rendelkezésére, és ezeket miként érzékeli és értelmezi.
Amint a test önmaga számára igaznak fogad el egy hiedelmet, az az elme és a lélek számára is programmá válik.
Egy program a javunkra és a kárunkra is válhat, attól függően hogy mi a tartalma, és hogyan reagálunk rá.
A legtöbbünk olyan rejtett programok hatása alatt éljük le az életünket, amelyekkel nem boldogulunk. Lehet, hogy hosszú éveken keresztül nagyon sikeresek vagyunk, aztán hirtelen elveszítünk mindent vagy hirtelen tönkretesszük magunkat. Nem vesszük észre, hogy önmagunk ellen dolgozunk, csak folytatjuk, amit csinálunk. Nem tudjuk, hogy gyermekkorunk óta létező programok futnak a tudatalattinkban, csak arra várva, hogy valósággá váljanak.
A ThetaHealing® konzultáció során végzett hitmunka felvértezi az embert azzal a képességgel, hogy eltávolítsa ezeket az ártalmas programokat, és olyanokkal helyettesítse be, amelyek jótékonyak számunkra.
MILYEN ÉRZÉSEKET TAPASZTALHATSZ EGY THETAHEALING® KEZELÉS UTÁN?
A klienseim elmondása és a saját tapasztalataim alapján egy konzultácó után az alábbi érzéseket lehet megtapasztalni:
- Végtelen nyugalom és béke vesz körül.
- Testünk ellazul. Megszűnnek a feszülések.
- Telve érezhetjük magunkat harmóniával.
- Az addig nyomasztó probléma távolinak tűnik.
- Sok esetben az addigi félelmek eltűnnek.
- Egyszerre pozitívan láthatjuk a jövőt.
Nem erre vágyik mindenki?
NYERTES-NYERTES HELYZETEK A THETAHEALING® SEGÍTSÉGÉVEL
Gyakorló Thétásként engem is meglepett, hogy a nyertes-nyertes élethelyzetek megvalósulása az én tudatalattim számára is lehetetlen.
Igaz, hogy tényleg az az általános tapasztalat, hogy mindig van egy nyertes és egy vesztes. És ha nem vagy nyertes, akkor vesztes vagy.
Mondjatok IGEN-t és ez a hitrendszer távozik.
És helyette érkezzenek:
- Tudom, milyen érzés, hogy minden élethelyzetemben lehetséges nyertes-nyertes pozícióban lenni.
- Tudom, milyen érzés, hogy mindenki lehet nyertes.
- Tudom, hogyan éljem az életemet abban a biztos tudatban, hogy képes vagyok az élethelyzeteimet nyertes-nyertes módon alakítani.
- Tudom, hogy lehetséges és biztonságos dolog számomra, hogy nyertes-nyertes módon alakítsam az életemet és a kapcsolataimat.
- Tudom, milyen érzés anélkül az érzés nélkül élnem, hogy egy nyertes és egy vesztes kell hogy legyen minden helyzetben.
MANIFESZTÁCIÓ A THETAHEALING®-GEL
A ThetaHealing módszerrel végzett manifesztáció egy rendkívül hatékony technika. A folyamat alatt az agyunk a Théta rezgésállípotban van, amelynek köszönhetően hozzáférünk a tudatalatti tartalmához.
Ez nemcsak a gátló tényezők, hiedelmek, hitrendszerek feltárása miatt lehet fontos, hanem amiatt is, hogy a képességeink ilyenkor megsokszorozódnak, olyan rejtett képességeink is meg tudnak nyilvánulni, amelyek más esetben nem, mert nem is tudunk róla hogy léteznek.
A Teremtés művészetében egyébként is nagyon hatásos az agyunk relaxált állapota. A Théta rezgés egy nagyon ellazult állapota az agyunknak, amelyben nem vagyunk képesek az elménket használni. A mindennapi gondlkodás és a beszéd rezgése a Béta rezgéshullámon történik.
Az agyunkkal sajnos nem tudunk mindent megoldani. Az agyunk csak azt tudja elképzelni, amit eddig megélt, számára a jól bejáratott mintákat kényelmes választani és előre vetíteni is.
Az agy nem képes az összes számba vehető lehetőséget felismerni, korlátozott befogadó és feldolgozó képességei okán.
A Théta rezgésállapotban azonban ezek a lehetőségek megnőnek, az agyunk korlátozottsága nem szól bele a teremtés folyamatába. Nagyobb a megengedésünk, és ez az ítéletmentesség tere is egyben.
A ThetaHealing manifesztáció kb 80-90%-os hatékonyságú, szemben a többi technikával , amelyek 30-40%-os megvalósulással bírnak.
Amit fontos megemlíteni, hogy a hiedelmeink, a korlátozó nézőpontjaink gyengítik, lassítják a megvalósulás folyamatát. Amikor teremtésben vagyunk érdemes odafigyelni a gondolatainkra, amelyek ilyenkor megjelennek, és tudatosan formálni a gondolkodásunkat is. Elcsípni azokat a hiedelmeket, érzéseket, amelyek felmerülnek. Dolgozni rajtuk, és természetesen tovább teremteni.
TUDATTALAN GENERÁCIÓS PROGRAMOK
Hallottál már a generácós programokról? Esetleg észrevetted, hogy az életed bizonyos területein ugyanúgy működsz, ugyanazokat a dolgokat mondod, mint az édesanyád vagy az édesapád, vagy a nagyszüleid? Sokan megdöbbenve tapasztalják, hogy kifejezetten nem akartak olyanok lenni mint a szüleik, és mégis olyanok lettek.
Ennek az egyik oka az ellenállásunk, mert amit nem akarunk, az hatással van ránk, valamilyen részét elutasítjuk, azért, mert van róla egy ítéletünk. Helytelennek, rossznak gondoljuk.
Valójában akor van szabad választásod, ha teljes megengedésben és ítéletmentességben vagy mindennel és mindenkivel kapcsolatban.
Amikor akár a szüleiddel kapcsolatosan valamit helytelennek és rossznak ítélsz meg, ott a tudattalanodban lévő érzelmi sérülések, hiedelmek dolgoznak még.
A másik oka a generációs mintákban rejlik. Az életünk közel 90%-át éljük tudattalanul. Az összes információ, hiedelem, gondolat, érzés, minta, ami velünk, vagy az őseinkkel történt egy úgynevezett morfogenetikus energiamezőben információ szntjén jelen van. Ehhez a morfogenetikus mezőhöz csatlakozunk, hiszen egy család vagyunk. Minden információ itt van energetikai lenyomatként. Bárkinek bármilyen félelme, átélt traumája megjelenik itt láthatatlanul. Ezt tudattalanul is érzékeljük, ami nem jó, nem rossz, csak érzékeljük és követjük, a magunkénak gondoljuk. Ezek az energiák hetedíziglen hatnak ránk.
Ugye mennyi ősöd van, akiről semmit nem tudsz? Félelmetes, de az Ő élete is hatással van így rád. Megoldatlan dolgok, problémák, fogadalmak, amiket továbbviszünk.
A ThétaHealinggel ezek is kioldhatók, nem kell tudni, hogy kitől származnak. A tudattalanunk érzékeli ezeket, magáénak gondolja, igaznak véli.
Amikor valami nagyon nem működik az életedben, érdemes erre ránézni és kioldani. Ebben a ThetaHealing nagyon haszos, hatékony és gyors.
Ha nem szeretnél hosszasan konzultációkra járni, akkor meg is tanulhatod, és Önmagadon is alkalmazhatod.
VAJON MIT ADHAT NEKED EGY THETAHEALING® TANFOLYAM?
- 3 napos tanfolyam
- élőben és online is végezhető
- mindenki képes elsajátítani, nem igényel előképzettséget
Milyen élethelyzetek megoldásában segíthet a ThetaHealing?
- egészségügyi problémák
- családi problémák
- párkapcsolati problémák
- önértékelési problémák
- pénzügyi problémák
- szexuális nehézségek
- traumák, válságok utáni talpraállás
- különböző lelki problémák feloldása
Mindamellett az alaptanfolyamon megtanulunk kommunikálni a Teremtővel. Élesedik a tisztánlátásod. Információt kaphatsz a tudattalan működéséről, és arról, hogy a hiedelmek mellett milyen módokon szolgál a tudattalanod téged, és hogyan tudjuk ezt kezelni.
A módszer könnyedén megtanulható, mindenki tudja alkalmazni.
Semmiféle előképzettséget nem igényel.
Mindenki képes elsajátítani, és mindenki tudja is használni a saját tudatossági szintjén.
Az alaptanfolyam 3 napos.
Élőben és online is végezhető.
A Tanfolyamon jegyzetet kapsz, és elsajátíthatod azt az ásás technikát, amellyel magadon és másokon is tudsz segíteni.
Kinek ajánlom a ThetaHeling tanfolyamot?
Bárki képes megtanulni! Gyerekeknek már 10 éves kortól tanítható.
Bárki részt vehet rajta, mindenféle előképzettség nélkül. Ha nyitott vagy a világra, és elkötelezett saját magad iránt, akkor ez egy csodás párosítás, biztosan megtalálod ebben a módszerben a számításodat.
- Természetesen ajánlom mindenkinek akinek bármilyen problémája, nehézsége van bármilyen életterületen.
- Akinek nehéz gyerekkora volt, sok sérüléssel, vagy szeretetlen közegben nőtt fel.
- Aki bizonytalan saját magában, vannak nehézségei a saját útja megtalálásában.
- Aki szeretné jobban megismerni Önmagát.
- Aki szeretne többet tudni a spirituális világ működéséről.
- Aki szeretne fejlődni, fejleszteni a képességeit.
- Aki Önmaga mellett a családtagjain is szeretne segíteni.
- Aki segítő szakmában dolgozik, vagy elhivatottságot érez és szeretne segítőként dolgozni.
- Aki szeretne többet manifesztálni, teremteni.
- Aki bizonytalan saját magában, vannak nehézségei a saját útja megtalálásában.
- Aki szeretné jobban megismerni Önmagát.
- Aki szeretne többet tudni a spirituális világ működéséről.
- Aki szeretne fejlődni, fejleszteni a képességeit.
- Aki Önmaga mellett a családtagjain is szeretne segíteni.
- Aki segítő szakmában dolgozik, vagy elhivatottságot érez és szeretne segítőként dolgozni.
- Aki szeretne többet manifesztálni, teremteni.
Miben segíthet neked a ThetaHealing?
Párkapcsolat
Nincs párkapcsolatod, vagy nem vagy benne boldog? A ThétaHealing segít megtalálni a számodra legmegfelelőbb párkapcsolatot, és segít abban, hogy megtaláld az elakadásaidat ezzel kapcsolatban. Sok esetben generációs, vagy előző életes minták akadályozzák a kapcsolati boldogságot, a ThétaHealing azonban ezeket is ki tudja oldani.
Pénzügyek
Ha nincsenek rendben a pénzügyeid, aznnak is számos oka lehet. Lehet, hogy a pénzről vannak olyan nézőpontjaid, amelyek akadályoznak, és az is lehetséges, hogy nem engeded meg magadnak a sikert. A ThétaHealinggel ezeket is feltárhatod és megváltoztathatod.
Egészség
Legtöbbször csak akkor szánjuk rá magunkat a változtatásra, amikor már fájdalmas egészségügyi problémákkal kell szembesülnünk. A ThétaHealing-ben megtanulhatod , hogy hogyan legyen nagyobb a testtudatosságod, hogyan kommunikálj a testeddel, hogyan ismerd fel, mire van igénye. mindezek mellett rálátást kaphatsz a betegségeid lelki okaira, és arra is, hogy milyen hitrendszerek és nézőpontok megváltoztatásával támogathatod a testedet a gyógyulásban.Önbizalom, magabiztosság, önismeret
Rengeteg sérülésünk van ami az énképünket érinti, és láthatatlanul befolyásolja a kapcsolatinkat, a munkánkat, a karrierünket, vagy éppen a pénzügyeinket. A ThétaHealing segítségével fejlesztheted az önbizalmadat, hiszen a Téged korlátozó gondolatok hiedelmek eltávolításával javul az énképed és az önismereted.Manifesztáció
Számomra ez az egyik legkedvesebb terület. A ThétaHealing technikában megtanulsz manifesztálni, és belenézi a jövődbe. A ThétaHealing munkával végzett manifesztációk 80-90 %-os hatékonysággal valósulnak meg.
Képességek fejlesztése
Amikor egyre tudatosabb leszel, és egyre több gátló hiedelmet tisztítasz, akkor rengeteg új képességed kap teret. Észreveszed, hogy másképpen működsz. és azok a képességeid amelyek eddig gátolva voltak, mert például megítéltek érte, vagy elhitted, hogy nem vagy képes rá, el kezdenek aktiválódni, és fejlődni.
Általános fizikai és lelki jóllét, elégedettség érzése
Egyre jobban érzed majd magad, energikusabbnak, boldogabbnak. egyre nagyobb lesz az életedben az elégedettség és a jóllét érzése minden szinten. A kezdeti hiány teréből átkerülsz a bőség és a hála terébe.
Spirituális fejlődés
Az Alaptanfolyamon sokféle ismeretet kapsz a spirituális világ működéséről, a tudatalattiról, a spirituális törvényekről. Mindezek elengedhetetlenü fontosak ahhoz, hogy áramlásban legyünk, hogy segítve legyünk, és együtt tudjunk működni a segítő energiákkal.
Mit kell tudni a BASIC DNA Alaptanfolyamról?
A tanfolyam egymást követő 3 nap, naponta 6 óra, rövid szünetekkel.A Tanfolyam online vagy személyesen végezhető.
A Tanfolyamhoz tartozik egy Tanulói munkafüzet és egy Kézikönyv is, amelyben részletesen le vannak írva a gyakorlatok.
A tanfolyamon rengeteg gyakorlat lesz, hogy minél hatékonyabban tudjátok alkalmazni a megtanult információkat.
A tanfolyam elvégzéséről a ThetaHealing központ által elismert ThetaHealing konzulens Tanúsítványt kapsz.
A személyes részvételű tanfolyam díja: 150.000 Ft.
Online részvételű tanfolyam díja: 150.000 Ft
Korai befizetéssel ( tanfolyam kezdése előtt 2 héttel) -20.000 Ft kedvezmény.
Nyugdíjas kedvezmény:-20.000 Ft
Maximálisan elérhető kedvezmény -30.000 Ft
Ösztöndíj, vagy részletfizetés egyénileg kérhető, amelyet a jelentkezési lapon tudsz igényelni.
Gyermek ár 15 éves korig :40.000 Ft 16-18 éves kor között 65.000 Ft
Mit tanulunk az Alaptanfolyamon?
- Megismerkedünk a tudatalatti működésével.
- A hitrendszerekkel, ezek hatásaival az életünkre.
- Megtanuljuk az ÁSÁS technikáját, amivel lehetővé válik, hogy ráleljünk a problémáinkat okozó gyökér hitrendszerekre.
- Megtanuljuk megváltoztatni a hitrendszereket.
- Megismerkedhetsz a letöltésekkel, amelyek segítségével olyan érzéseket tudunk megismerni/megismertetni másokkal, amelyeket eddig nem tapasztaltak. Ezek segítenek átírni a hiedelmeinket.
- Megtanulunk csatlakozni a Teremtőhöz, és a Feltétel Nélküli Szeretet teréhez.
- Megtanulunk Feltétel Nélküli Szeretetet küldeni bárkinek.Megtanuljuk földelni, védeni magunkat.Megtanuljuk kitesztelni a a hitrendszereinket.
- Megismerkedünk a létezés 7 síkjával, a síkokat alkotó teremtményekkel. ( szellemekkel, tündérekkel stb...)
- kommunikálni az Őrangyalainkkal.
- Megtanuljuk, hogyan olvasd le a Testedet, hogyan lásd, milyen problémák, elváltozások vannak a testedben.
- Megtanuljuk a legfontosabb spirituális törvényeket.
- Megtanulunk manifesztálni.
Ha érdekel, várom szeretettel a jelentkezésedet!
Visszajelzések ThétaHealing technikáról
"Mariann kivételes érzékenységgel és dinamikával találta meg blokkjaimat, negatív hitrendszereimet. Fantasztikus, hogy a Théta Healing konzultáció telefonon is hatékonyan működik"
Eszter
"Egyszerűen hihetetlen, hogy egyetlen konzultáció után elmúltak az évek óta visszatérő félelmeim."
Évi
"Marianna tanfolyamára érkezve, már az is lenyűgözött, mennyire profin, rugalmasan szervezi a tanfolyamait, részletes útmutatás várt a teendőkről, határidőkről a hirdetéseiben. A vele töltött idő alatt egy széles látókörű, nyílt személyiséghez tudtam kapcsolódni, aki a saját életéből vett tapasztalatokkal adta át tudását, egyben bátran meg is nyílt előttünk olyan dolgokkal kapcsolatban, amiről általában az Emberek nem szívesen beszélnek... Karakán... (Értem ez alatt: karakán (melléknév) Fájl:Karakán.jpg 1. Határozott (személy), aki öntudatosan és szókimondóan lép fel, és talpraesetten cselekszik. 2. Határozott személyre jellemző (viselkedés, gondolkodásmód), vele kapcsolatos (dolog). És "Egy karakán embernek a kezében van a siker kulcsa." !) Felvállalta "bukásait", tanulságait, amit eddigi élete során megtapasztalt, egységben velünk kommunikált, kiemelve: "Egyek vagyunk." , senkit se helyezzünk Önmagunk felé! Pedig ezt oly gyakran tesszük!... A tanfolyam felvételét újrahallgatva újabb részek ragadták meg a figyelmem abból, amit átadott. És még újrahallgatom, hogy minden részletet megtanulhassak Tőle, amit be tudok fogadni, el tudok engedni, hogy Életemet és Mások életét, a körülöttem lévő világot egy emberibb, egységes, jobb hellyé tehessem!"
Zsuzsanna
Böngéssz tovább a témában a blogon!
Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!
Igazából csinálhatsz bármit, ha nem választod azt, hogy más életed legyen!
Az első számú hiba, amit az emberek fájdalmukban elkövetnek.
Valójában soha nem gondolkodtam még ezen, hogy hogyan is jelenik meg, és nem is gondolnám hogy tanácsot kellene adnom bármikek is, aki kérdezi. Merthogy nem egyformán, nem ugyanolyan módon jelez a testünk egyikünknek sem. Viszont tény, hogy az utóbbi időben sokkal jobban figyelek rá, más okból is, azaz figyelem a testem hogyan reagál bizonyos...
GYIK
1.Milyen problémákra lehet hatásos a konzultáció?
Valójában mindenféle életterületen jelentkező nehézség, blokk, esetén hatásos a ThétaHealing konzultáció. Párkapcsolati, pénzügyi, munkahelyi nehézségek, tartós egyedüllét, vagy egyéb életvezetési problémáknál.
2. Nem hiszek benne, akkor is hatásos?
Igen, akkor is hatásos, bár lehet, hogy nehezebb észrevenni a változásokat, ha az agyunk kizárja, hogy lehetséges.
3. Hogyan zajlik a konzultáció?
A konzultáció beszélgetés formájában zajlik. Először kicsit beszélned kell a kialakult problémáról, helyzetről, majd a felmerülő érzések mentén megkeressük a gyökérokot. Ezután pedig sorra vesszük az érzéseket, és különböző oldásokat végzünk. A folyamat teljesen beszélgetős, nincs semmilyen testi érintés közben.
4. Milyen formába zajlik a konzultáció?
A konzultáció lehet online vagy személyes.
5. Mennyi idő egy konzultáció?
Általában 60-75 perc, a problémától függően.
6. Az online konzultáció is ugyanolyan hatásos?
Igen. Teljesen egyenértékűek, és nagy előnye, hogy nem kell hozzá utazni.
6. Mennyi idő hat?
Ez teljesen változó, egyén és problémafüggő, de nagyon sokan már a konzultáció ideje alatt hatalmas megkönnyebbülést éreznek. Általában 2-3 héten belül érezhetőek a változások.
8. Van-e valamilyen ellenjavallat?
Alapvetően nincs, bármilyen esetben alkalmazható. Drogos, alkoholos, pszichoaktív szeres befolyásoltság alatt azonban nem vállalok konzultációt.
9. Bevehetem-e a gyógyszeremet a konzultációk időszakában?
10. Mentális problémám van, mi a teendő?
11. Mit szükséges vinnem a konzultációra?
12. Milyen gyakran és milyen időközönként szükséges ismételni?
13. Hol lehet személyesen konzultálni?
14. Hogyan tudok bejelentkezni online vagy személyes konzultációra?
15. Megtanulnám a módszert, magamon is tudom alkalmazni?
16. Kell -e bármilyen előképzettség a megtanulásához?
17. Hogyan tudok jelentkezni tanfolyamra?
Telefonon: 30/624-4149, Emailben: info@access-es-coaching-studio.hu
18. Milyen módon szoktak indulni tanfolyamok?
19. Mit kell tudni a tanfolyamokról?
3 napos tanfolyam esetén naponta 6 óra.
4 napos tanfolyam esetén naponta 4,5 óra
rövid szünetekkel.
A tanfolyamokhoz tanulói jegyzet jár.
A tanfolyamokon a részvétel élőben kötelező, utólagos visszanézésre nincs lehetőség.
További videók a Youtube csatornámon
Szeretnél még több hasznos tartalmat kapni?
Iratkozz fel a hírlevelemre!