A változás lépései

Feltárni a tudattalan blokkokat
Az egyik, hogy a tudattalan szintjén dolgozva megváltoztassuk a hiedelmeinket. Enélkül nem remélhetünk igazi változást, hiszen az életünk 90%-ában tudattalanul működünk.
Megváltoztatni a viselkedésünket
A másik, hogy megváltoztassuk az ahhoz kapcsolódó viselkedésünket, vagyis mást és máshogyan csináljuk mint eddig. Enélkül szintén nem működik a változás. Ugyanazzal a reakcióval csak ugyanazt kapod.
A tudatosság nem csak annyit jelent, hogy töröljük a hiedelmeket, hanem hogy aktívan figyeljük, feltárjuk, hogy a különböző nézőpontok milyen viselkedés mintákat alakítottak ki az életünkben. Vagyis fel kell tárni mindazt, hogy egy bizonyos hiedelem hogyan hat rád, milyen módon nyilvánul meg az életedben.
Az egész munka komfortosabb része a feltárás, és az én meglátásom szerint a nehezebb pedig az, hogy máshogy reagáljunk, viselkedjünk mint eddig. Ugyanis a változások bizonyos mértékben félelmet keltenek, hiszen a következményeik nem ismertek az elménk számára.
A komfortzóna elhagyása sokkal inkább itt kezdődik, és szerintem ez a kényelmetlenebb feladat.
Ismerd meg egy példán keresztül!
Ha pl . problémád van a nemet mondással, kihúzzuk ezt a hiedelmet, de az igazi meló az, amikor az első, második , harmadik adandó alkalommal nemet mondasz, annak ellenére hogy lehet hogy a tested elöntik még a stresszelő testérzetek az ismeretlentől való félelem miatt.
Hiszen szoronghatsz amiatt, hogy hogyan reagál a másik, lehetnek félelemeid, amelyek egy része egyébként teljesen alaptalan.
Az agyunk számára az ismeretlen dolgok nem komfortosak, sokkal szívesebben választja azt amit már ismer, akkor is, ha az nem jó nekünk.
Nem várható tartós eredmény csak a tisztogatással, feltárással, mert az agyunknak a tapasztalások által át kell írnia korábban kialakult áramköröket viselkedés mintákat.
A tudatosság valójában az, hogy tisztában legyünk a hiedelmeinkkel, és azoknak a viselkedésünkben megjelenő hatásaival és következményeivel.
Amikor dolgozom valakivel, vagy oktatok kifejezetten igyekszem rávilágítani és megtanítani az embereket arra, hogy ezekkel mit tud kezdeni, hogyan tudja felismerni. Fontos információkat adni arról, hogy ezt a gyakorlatban hogyan tudja kivitelezni, mi az ami számára most megugorható.
A tudatosság szintjén bármi amire rálátsz ilyenkor nem jó, nem rossz, egyszerűen eddig ezzel a megoldókulccsal rendelkeztél.
Ha szeretnéd Te is megváltoztatni az életedet, feltárni az elakadásaid okát és megváltoztatni azokat, akkor jelentkezhetsz hozzám ThétaHealing konzultációra.
A ThétaHealingről ITT olvashatsz bővebb információkat!
#thetahealing, #valtozas
Tetszett a cikk? Szeretnél még több hasznos tartalmat kapni?
Iratkozz fel a hírlevelemre!